Boldog Karácsonyt!

mezeskalacs_betlehem

1912-ből való az alábbi karácsonyi ének, amit Török Sándor egri születésű kántortanítótól jegyzett le Istvánffy Gyula. Az 1800-as évek végén az egri gyerekek csörgős bottal, kettesével jártak házról házra, és az ablakon bekopogtatva kérdezték, hogy szabad-e köszönteni a Jézuskát. Ha beengedték őket, háromszoros “kirie”-vel köszöntötték az ott lakókat, majd a következő dalt énekelték el. Ezzel a verssel szeretnék én is áldott, boldog karácsonyt kívánni mindannyiunknak!

 boldog-karacsonyt

Betlehemnek pusztájában,

Pásztorok vigyázatában,

Nagy öröm hirdettetett!

Mert a barmok fajtájában,

ökör, szamár jászolyában,

Üdvözítőnk született.

Eljött, úgymond a Messiás

Kit megjövendölt az írás,

Sír a kemény hidegben.

Szállj be hozzánk Máriával

Született kis Jézuskával,

És lakozzál szívünkben.

Hogy mi is az angyalokkal,

Az együgyű pásztorokkal,

Dicséretet mondhassunk.

A régen várt Messiásnak,

A mi édes Jézuskánknak,

Glóriát kiálthassunk.

Az Isten áldja meg e háznak gazdáját,

Az egész családját, nemcsak a gazdáját,

Töltse meg az Isten pincéjét, kamráját.

Dicsértessék az Úr Jézus!

 bejgli

 

Forrás: Istvánffy Gyula – Palóc népköltési gyűjtemény

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>